Tenisz

Fucsovics Márton újabb bravúrral már a 32 között

Fucsovics Márton 3 szettben legyőzte Ramos Vilnoas-t, ezzel bejutott a Roland Garros legjobb 32 játékosa közé.

Az első játszmát a spanyol kezdte jobban. 3-0-ra elhúzott, amikor Fucsovics megnyerte saját adogatását és 3:1-re szépített. A következő gémet hozta Ramos Vilnoas, utána azonban a magyar játékos megélénkült, és 4:4-re módosította az állást. A következő adogatását mind a két versenyző megnyerte, majd 6:6-ot követően a magyar elvette Vilnoas kezdését és ezzel behúzta az első szettet.

A második játszma eleje jóval kiegyenlítettebb volt, 3:3-ig fej-fej mellett haladt a két versenyző. Onnantól kezdve viszont Fucsovics átvette az irányítást, és sorozatban 3 játékot megnyerve behúzta második szettjét is.

""
Fucsovics ellen Vinolas sem tudott győzni.

Fotó: Clive Brunskill/Getty Images

A harmadik szettben a 7. játékig mind a két játékos hozta saját adogatását. 2 és fél órája gyűrték egymást a felek, amikor a hirtelen rákezdő eső miatt rövid dieig állt a játék. Az esőszünet nem jött jól Fucsovicsnak, aki a 8. játékban elvesztette saját adogatását, így a spanyol 5:3-ra meglépett előle.

""

""
 

Fotó: rolandgarros.com

A magyar játékos nem esett kétségbe és a következő gémben ő vette el ellenfele adogatását, majd a sajátját hozva 5:5-re zárkózott. Ezt követően Fucsovics újra brékelte a spanyolt, így a 12. játékban a meccsért adogathatott.



Fucsovicsnak 2 meccslabdája volt, és bár az elsőt még nem sikerült győzelemre váltania, a másodiknál már nem tudott hárítani a spanyol. Az összecsapás 3 óra 1 percig tartott.

 

Marci mai meccslabdája pic.twitter.com/PcKIn9KLYd

— HUNtennis (@HUNgarianTENNIS) October 1, 2020

 

 Fucsovics Márton ezzel bejutott a legjobb 32 közé. A sorozat történetében utoljára 17 évvel ezelőtt volt arra példa, hogy egy magyar játékos eljutott a 3. körig. 2003-ban Sávolt Attilának sikerült ez a bravúr, azóta azonban nem volt olyan magyar aki a 32 legjobb között bizonyíthatott volna.

A magyar játékos a 32 között a brazil Thiago Monteiróval (84.) találkozik majd.

Fucsovics Márton – Ramos Vilnoas: 7:6, 6:3, 7:5

A magyar teniszező a győzelem után üzent a szurkolóinak, és megköszönte a a rengeteg biztatást.

Borítókép: Clive Brunskill/Getty Images